MISSZIÓNK

Valós szakmai tanácsadással és támogatással elősegíteni a hazai kis- és középvállalkozások fejlődését.

 

Eközben ügyfeleinknél – mind a munkáltatók, mind pedig a munkavállalók szempontjából – inspiráló változások megvalósítása.

 

Legfontosabb értékeink: transzparencia, bizalom és fenntarthatóság.

AMIBEN SEGÍTHETÜNK

Hogyan biztosítható a hatékonyság? Elég, ha elküldünk, felveszünk és áthelyezünk néhány embert? Általában nem. Ameddig a folyamatok nem működnek legalább viszonylag standard és hibamentes módon, sajnos, nem tudjuk ilyen egyszerűen megoldani a problémát.

 

A folyamatos fejlesztés kultúráját képviselő vállalatok tudják – és mi is ezt valljuk – mindig van lehetőség további fejlődésre.

 

Időről-időre változnak a körülmények, az ügyfélkör, a termékek / szolgáltatások, és ha ennek ellenére szeretnénk hatékonyan, alacsony költségszinttel és magas profittal működni, néhány változtatásra lehet szükség. Az a tapasztalat, hogy – függetlenül az aktuális hatékonysági foktól – a fejlődés sosem ér véget. Azt azonban nem felejthetjük el, hogy érdemes mérlegelni, hogy az egyes változtatásokkal mit nyerhetünk és mennyi ráfordítást igényelnek, majd ez alapján lehet meghatározni azoknak a változásoknak a körét, melyekre fókuszálva a legjobb eredményt érhetjük el.

 

A leghatásosabbnak azt a megközelítést tartjuk, ha:

  • a folyamatok vizsgálatával és javításával foglalkozunk először, azután
  • minden munkavállalónak meg kell keresni a megfelelő helyet, szerepet az újonnan kialakított vagy átalakított folyamatokban és szervezetben, és
  • fokozatosan lehet csak kialakítani a folyamatos fejlesztés kultúráját, amelyben a finomabb módosítások automatikusan a mindennapi működés és az emberek gondolkodásának részévé válnak.

 

Mi történik ezután? Mindenki felelős a hatékonyságért, a magas minőségért és a folyamatok,  a szervezeti struktúra és a munkavállalók összhangja biztosítani fogja az adott időpontban optimálisnak mondható konstrukciót a magas hozzáadott érték létrehozásához. Mi azt szeretnénk, ha Magyarországon csupa ilyen vállalat lenne, ezért fő célunk, hogy a szervezet, a működés és a munkavállalói allokáció szempontjából is elősegítsük a hatékony vállalkozások kialakítását.

Mennyire fontos nekünk?

Ügyfél elégedettség0%
Gyorsaság0%
Kiváló minőség0%
Kedvező ár0%

Mi a folyamatos fejlesztés alapja?

Strukturált megközelítés, mely a tervezés, megvalósítás, ellenőrzés és korrigálás ismétlődő ciklusában valósul meg.

TANÁCSADÓINK

Spisák Györgyi

ügyvezető, senior tanácsadó

“Még meg sem száradt a tinta pszichológusi diplomámon, már is belecsöppentem a tanácsadás csodás világába. Azóta tanácsadóként, majd vállalati oldalon, szakértőként is több, mint egy évtizedet dolgoztam. Ez idő alatt lehetőségem volt a projekt menedzsment, a HR menedzsment, a szervezetfejlesztés, a lean, az agile megközelítések, valamint a változás- és válságmenedzsment területén tapasztalatokat szerezni, melyeket projektjeink során, integrált megközelítésben szeretnénk átadni ügyfeleinknek.”

Dudás Péter

senior tanácsadó

“Műszaki végzettségűként főként az elektronikai gyártás és a fémmegmunkálás területén szereztem termelés vezetői, üzemvezetői, hatékonyság fejlesztési és projekt vezetői tapasztalatokat. A lean menedzsmentet különösen fontosnak tartom a hatékonyság folyamatos fejlesztésében, amely számos projektben bebizonyította, hogy segítségével hogyan hozható létre a vállalati folyamatok egyre fejlettebb, költséghatékonyabb és a munkavállalók szempontjából is optimálisabb változata.”

MIRE SZÁMÍTHAT, HA VELÜNK DOLGOZIK?

GYORS DIAGNÓZIS

Megmutatjuk, hogyan fejlődhet tovább a vállalkozása

HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉS

A fejlődési lehetőségek kiaknázása, mellyel költség-hatékonyabb állapotot érünk el

NEM TÜNETI KEZELÉS

A problémák okainak kezelését támogatjuk, nem pedig a tünetek elfedését

TANÁCSADÓI HÁLÓZAT

Hazai és nemzetközi tanácsadókkal működünk együtt

FENNTARTHATÓSÁG

A tanácsadás során folyamatos képzésekkel biztosítjuk, hogy Ön folytathassa a fejlesztéseket nélkülünk is

TRANSZPARENCIA

Lehetővé tesszük, hogy a cégnél mindenki átlássa, mit miért javaslunk és milyen változások valósulnak meg

HOGYAN ZAJLIK EGY PROJEKT?

Arra törekszünk, hogy a lehető legmagasabb szakmai színvonalon szolgáljuk ki ügyfeleinket.

 

Azonban figyelembe vesszük, hogy:

 

  • érthető, ha az ügyfelek kétkedve közelítenek a tanácsadókhoz, esetleg nem tudják pontosan mire is számítsanak, ezért nem szeretnék hosszú távra elkötelezni magukat,
  • a körülmények gyors változása miatt előfordulhat, hogy folyamatosan el kell téríteni a prioritásokat a diagnózis során megállapítottaktól, hogy az eredmények mindig az aktuális helyzetre vonatkozóan szülessenek meg,
  • a hosszabb távú elköteleződéshez szükséges anyagi forrásokat esetleg nehéz előre elkülöníteni, ezért úgy véli az ügyfél, hogy célravezetőbb lépésről-lépésre haladni, a rendelkezésre álló források függvényében.

 

Annak érdekében, hogy ügyfeleink biztonságban és komfortosan érezzék magukat a projekt folyamatában, lehetőséget biztosítunk arra, hogy akár havonta döntsenek arról, hogy elégedettek-e a tanácsadói munkánkkal, folytatjuk-e az együttműködést.

Ezzel a modellel gyakorlatilag minimalizálni tudjuk az ügyfeleink által vállalt anyagi kockázatot, ha bármilyen okból nem szeretnék a projektet hosszabb időtávra kiterjeszteni:

Diagnózis

Az első lépés, hogy interjú, kérdőíves és dokumentum elemzési módszerekkel megismerjük a kezelendő problémákat, majd felállítjuk a priritásokat.

Diagnózis

Fejlesztés 1.

Elkezdünk dolgozni a legfontosabb fejlesztendő témán, amelynek terjedelmétől függően az eredmények már 1-2 hónapon belül láthatóak lesznek.

Fejlesztés 1.

Beszámoló

Prezentáció készül a projekt eredményekről, majd az ügyfél cég menedzsmentje dönt arról, hogy folytatjuk-e a közös munkát a 2. prioritású témával.

Beszámoló

További témák fejlesztése

Pozitív döntés esetén folytatódik a fejlesztés a 2. prioritással. Minden témát beszámoló és értékelés, majd a folytatásról való megállapodás követ.

További fejlesztések

BLOG

365

NAP/ÉV AZ ÚJ ÖTLETEKRE

365

NAP/ÉV A HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSÉRE

365

NAP/ÉV A FEJLŐDÉSRE

PARTNEREINK

Ajánljuk figyelmébe megbízható, széleskörű tapasztalattal rendelkező tanácsadó partnereinket.

 

Bővebb információt az alábbi honlapokon talál.

KAPCSOLAT

Irodánk:

1092 Budapest, Erkel utca 6.

E-mail:

info@changeservice.hu

Telefon:

+36 20 967 9895

Érdeklődés küldése: